Sötétüzem
Utasok nélküli tesztidőszak a 4-es metróvonalon
Megkezdődött a 4-es metró teljes vonalán az utasok nélküli tesztidőszak. November végéig a biztosítóberendezést gyártó Siemens, majd decembertől a BKV végez folyamatos, úgynevezett sötétüzemi teszteket.
2013.10.11 18:36Havariapress
A sötétüzemi próbával (utasok nélküli tesztüzemmel) utolsó fázisához érkezett az M4-es metró építése. A biztosítóberendezést gyártó Siemens november végéig folytatja a tesztelést, decembertől a BKV végez folyamatos sötétüzemi próbákat a teljes vonalon.
Januártól a hatósági próbák zajlanak, vizsgálják, hogy a szerelvények és a teljes rendszer minden eleme kifogástalanul működik-e. A Siemens által most elkezdett, utasok nélküli, sötétüzemi tesztidőszak a projekt egyik legfontosabb eleme, hiszen ennek során dől el az, hogy az elmúlt évek számtalan munkafázisának eredményeként a vonal különböző gyártóktól származó elemei képesek lesznek-e összehangoltan és teljes biztonság mellett együttműködni.
A tesztek sikere is előfeltétele annak, hogy az utasforgalmi próbaüzem elkezdődhessen a vállalt, március végi időpontban. Bár az első egy-másfél évben - azaz az utasforgalmi próbaüzem idején - még lesz járműkísérő a szerelvényeken, később az M4-es metró szerelvényei automata üzemmódban közlekednek.
Megkezdődtek az M4-es metró állomásainak átadás-átvételi eljárásai is. A Bikás park megálló sikeres átadását követően az elkövetkezendő hónapokban a belső beépítési és rendszerépítési munkák befejezésével párhuzamosan valamennyi állomást átadja a DBR Metró Projekt Igazgatóság a majdani üzemeltető, a BKV Zrt. részére. Ezzel egy időben zajlanak a használatbavétel engedélyezési eljárások is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


