A főváros határán túl
Megállapodtak az agglomerációs járatok jövőjéről
Eredményesen zárultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a fővárosi önkormányzat közötti egyeztetések a Budapest határán túl közlekedő, agglomerációs buszok jövőjéről.
2013.09.05 11:49MTI
Az NFM és a Főpolgármesteri Hivatal közös közleménye szerint a Budapest buszhálózatába szervesen illeszkedő járatok működtetését közlekedésszervezőjén keresztül a továbbiakban is - a fejlesztési tárcával és a Volánbusszal együttműködésben - a fővárosi önkormányzat rendeli meg.
A járatok a továbbiakban is a budapesti tarifarendszernek és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrendi rendszerének integráns részét képezik, így azokon elérhetők lesznek a Futár - a valós idejű utastájékoztató rendszer - és az új elektronikus jegyrendszer szolgáltatásai.
Ezen felül az agglomerációs vonalakon a jövő év első felében új autóbuszok is közlekednek majd. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István főpolgármester januári megállapodásának megfelelően "a megújuló járműpark és a növekvő szolgáltatási színvonal mellett az utazóközönség továbbra is a megszokott, változatlan feltételekkel veheti igénybe a járatokat" - hangsúlyozták.
Az együttműködés a közösségi közlekedés versenyképességének jelentős javulását hozza magával, nemcsak a budapestiek, hanem Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Remeteszőlős, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint lakói számára is - olvasható az NFM és a főváros közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


