Oroszországban
Selyemút-rali: Sebestyénék lettek a legjobb magyar autósok
A Sebestyén Sándor, Bognár József duó érte el a legjobb magyar autós eredményt a szombaton befejeződött oroszországi Selyemút-ralin, amelyen a tavaly második Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős egy műszaki probléma miatt végül csak 27. helyezett lett.
2013.07.13 17:07MTI
A Sandlander csapat közlése szerint Sebestyénék saját kategóriájukban a harmadik, összetettben pedig a 20. helyen végeztek.
"Mindketten rettentő boldogok vagyunk, nagy eredmény ez, mondhatnám, hogy az idei év csúcsa" - nyilatkozta Sebestyén Sándor. "Megmutattuk, hogy egy széria Toyotával is végig lehet csinálni az egészet, ráadásul rengeteg lényegesen drágább, épített versenyautót sikerült megelőznünk." Az Opel Dakar Team szombati beszámolója kitér rá, hogy Szalayék Opel Mokkájának jobb első kereke kitört csütörtökön, amikor a magyar kettős összetettben még negyedik volt.
A tavaly ezüstérmes páros emiatt óriási hátrányba került, azonban nem adta fel a versenyt, teljesítette az utolsó két szakaszt, s végül ugyan tetemes hátránnyal, de célba ért a 27. helyen. "Ez a verseny volt olyan nehéz, mint a Dakar-rali, különösen akkor, ha csupán az egyes szakaszokat nézzük" - értékelt Szalay Balázs.
"Végül is ezért jöttünk, hogy nehéz, sivatagi körülmények között megméressük magunkat." A kamionosok között a Scaniával versenyző Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László főszerelő alkotta trió az összetett 10. helyén zárt, ami a tavalyi és a tavalyelőtti 16. pozíció után a hármas legjobb eredménye a Selyemút-ralin.
Az autósok között a Dakar-ralin kétszer (1999, 2000) győztes francia Jean-Louis Schlesser diadalmaskodott saját építésű versenygépével, a kamionos kategóriában pedig a Kamazt kormányzó orosz Dmitrij Sotnyikov volt a leggyorsabb. Az 5. Selyemút-rali Moszkvából rajtolt múlt pénteken, s az asztraháni célig 4000 kilométert, ebből 2600 kilométer mért szakaszt kellett teljesíteniük a versenyzőknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06