Legkésőbb délig
Tavaszi szemle - forgalomkorlátozások a Hősök terén
A Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken megrendezendő helyőrségi tavaszi szemléje miatt csütörtökön és pénteken forgalmi korlátozásokra kell számítani a Hősök terén, a fővárosban.
2013.05.16 10:38MTI
Csütörtökön, az esemény főpróbája idején délelőtt 10 órától az úttesten vonulás befejezéséig, de legkésőbb délig, míg a rendezvény napján, péntek délelőtt negyed tíz és dél között folyamatosan kell számítani útlezárásra.
A rendezvény és a főpróba idejére a 75-ös és a 79-es trolibuszokat a Hermina út felé elterelik. A honvédségi rendezvény a Dózsa György út kivételével a Hősök terén körbevezető úttestet, valamint az Olof Palme sétány műjégpálya előtti szakaszát érinti.
A torlódás megelőzése érdekében a Kós Károly sétány felé tartó járműforgalmat már a Hermina útnál elterelik. Emellett rendőri zárás lesz érvényben az Állatkerti körúton, a Gundel Károly útnál, a Kós Károly sétányon, a Hermina útnál és közvetlenül a Városligeti tó feletti Millenniumi híd előtt, az Olof Palme sétányon a Dvorák sétánynál.
Az Olof Palme sétányon, a műjégpálya körüli szervizúton és az Ötvenhatosok tere Műcsarnok melletti szakaszán lévő parkolóban megállási tilalom lép életbe, amelynek megszegése a gépjármű elszállítását vonja maga után - írta közleményében a HM.
Kapcsolódó írások:
- Futóverseny és az Élet menete - forgalomkorlátozások Budapesten
- Megszűnt a forgalomkorlátozás Nógrád megyében
- Körmenetek miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten
- OKF: már csak eseti jelleggel rendelnek el forgalomkorlátozásokat
- Ideiglenes forgalomkorlátozás az M1-esen
- Útlezárások, forgalomkorlátozások vasárnap
- Hétfőn forgalomkorlátozások lesznek az Andrássy úton és a Clark Ádám térnél
- 30 ezer liter tej folyt ki egy kamionból Pécs közelében
- Megint jönnek, demonstrálnak - forgalomkorlátozások pénteken
- Megszűnt a forgalomkorlátozás a magyar-szlovén határon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


