Megújul a Verpelét-Sirok összekötő út
10 és fél kilométernyi alsóbbrendű utat újítanak fel Hevesben
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen 10,4 kilométernyi alsóbbrendű utat újít fel Heves megyében mintegy 1,35 milliárd forint uniós és állami támogatással.
2013.04.30 13:57HavariapressVerpeléten tartották a Magyar Közút Nonprofit Zrt. idei útfelújítási programjának Heves megyei nyitóeseményét. A megyében három, erősen leromlott állapotú mellékút újul meg a program keretében. Az egyes útszakaszok teljes körű rekonstrukciója kiterjed a burkolat megerősítésére és szélesítésére, a kopóréteg cseréjére, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök felújítására, külterületi szakaszokon az árkok, padkák rendezésére, tartós útburkolatjelek festésére és az átereszek rendbehozatalára is.
Az év végéig megújul a Verpelét-Sirok összekötő út 2,6, valamint a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út két szakasza 7,8 kilométeres hosszon. A közútkezelő tavaly azonos forrásból a Verseg-Hatvan összekötő út 10,9 kilométeres szakaszát korszerűsítette a megyében.
Idén országszerte közel 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A közútkezelő a tavalyi érték háromszorosából, mintegy 87 milliárd forintból indíthat fejlesztéseket. Az első félévben megkezdődő munkákat döntő részben még az év vége előtt befejezik.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatási döntései nyomán 2010 és 2013 között több mint 114 milliárd forintot fordíthatnak a nyertes pályázók az alsóbbrendű úthálózat megerősítésére és felújítására. A 4-5 számjegyű utak fejlesztése terén minden régióban sikerült elérni a közel 100 százalékos forráslekötést már a jelenlegi programozási időszakban is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


