Vasúti átjáró
Három ember halálát okozta - 4 évet kapott
Négy év fogházra ítélte a Kőszegi Járásbíróság azt a férfit, aki a vád szerint tavaly áprilisban a Vas megyei Kőszegfalva közelében kisbusszal figyelmetlenül hajtott be egy vasúti átjáróba, ott összeütközött egy motorvonattal, és ezzel három ember halálát okozta.
2013.03.28 16:43MTITóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője közölte: a férfit első fokon, nem jogerősen több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében és a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségben mondta ki bűnösnek a bíróság.
A vasúti átjáró sem sorompóval, sem fénysorompóval nincs biztosítva, előtte megállásra és elsőbbségadásra utasító jelzőtábla van - idézte fel a körülményeket a bíróság szóvivője.
A baleset következtében a kisbusz utasai közül hárman a helyszínen meghaltak, három ember - köztük a vádlott - súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett - fűzte hozzá Tóth András.
Az ügyészség az ítéletet elfogadta, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


