Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek
Manőverező autó okozta a halálos balesetet Győrnél
Egy manőverező autó okozta azt a balesetet, amelyben egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek vasárnap éjjel az 1-es úton Győrtől keletre, Gönyű közelében.
2013.03.11 08:26MTIKálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel azt közölte: egy autó próbált megfordulni az úton, ennek csapódott neki egy másik kocsi. A manővert végrehajtó sofőr a helyszínen életét vesztette, utasát a tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból.
Az MTI a mentés résztvevőitől úgy értesült, hogy mind a négy sérült - köztük egy gyerek - súlyos sérüléseket szenvedett.
A szakaszon vasárnap éjjel mintegy két órán át mindkét irányban állt a forgalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


