A kár több mint egymillió forint
Kábellopás miatt nem jártak az 51-es villamosok
2013. február 16-án reggel az egyik 51-es villamos járművezetője jelentette, hogy kábellopás történt a vonalon.
2013.02.16 13:20ma.huBár a helyszínelés ideje alatt a forgalom zavartalan volt, a helyreállítás ideje alatt 10:30 és 10:57 óra között az érintett szakaszon le kellett állítani a villamosok közlekedését, ezért autóbuszok szállították az utasokat a vonal Gubacsi út és Könyves Kálmán körút közötti szakaszán. A lopással okozott anyagi kár és a helyreállítás költsége összesen 1.220.000 Ft.
A tolvajok kézre kerítésének érdekében Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója nyomravezetői díjat ajánlott fel mindazoknak, akik érdemi információkkal segítik az elkövetők elfogását: 250 ezer forintot azok számára, akik értékelhető felvilágosítással tudnak szolgálni az elkövetőket illetően, illetve 500 ezer forinttal honorálják azok segítségét, akik olyan felvásárlói helyekről adnak a büntetőeljárás során használható adatokat, amelyek az eredetükről való megbizonyosodás nélkül is átveszik a rézvezetékeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


