Gyálon akarták igazoltatni
Autósüldözés Budapesten - két rendőrautó is megrongálódott
Gyáltól Budapestig üldöztek a rendőrök egy autóst csütörtök kora hajnalban, az üldözés során a menekülő gépkocsi két rendőrautónak is nekiütközött.
2013.02.07 08:20MTIAndrás Tamás, az ORFK kommunikációs szolgálatának ügyeletese elmondta: a rendőrök Gyálon akarták igazoltatni a férfit, aki nem állt meg, hanem továbbhajtott. Elkezdték követni a járművet, az akcióba időközben több kollégájuk is bekapcsolódott, majd Budapest több kerületét érintve, a IX. kerületben sikerült elfogni a sofőrt, akit előállítottak.
Az sajtóügyeletes elmondta: a történtek során a menekülő autós két rendőrségi autónak is nekiütközött, amelyekben anyagi kár keletkezett. A történtek során senki sem sérült meg.
Az elsődleges adatok alapján a férfit eltiltották a járművezetéstől, de a menekülésének oka még nem tisztázott.
Az MTI a helyszínről származó információk alapján úgy tudja: az üldözés során a menekülő autós több piros jelzésen is áthajtott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


