Ebben az útban rengeteg energia van
Szolnok térségében idén megkezdődik az M4-es autópálya építése
Évtizedes adósság törlesztéseként várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése.
2013.01.31 01:14MTI
Lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége közúti közlekedésének színvonalát - jelentette ki Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester, országgyűlési képviselő a települést érintő fejlesztési tervekről a város vállalkozóinak Hozam Klubjában szerdán tartott előadásában.
Ebben az útban rengeteg energia van, sok politikus elmondta már, hogy a "mi időnkben biztosan lesz új 4-es út", de most megvan rá a pénz, és ennek a szakasznak meg kell valósulni 2016-ig - fogalmazott a polgármester. Ez a fejlesztés egyben azt is jelenti, hogy meglesz a városi körgyűrű, és a tranzitforgalomban résztvevők kikerülhetik Szolnokot - tette hozzá.
Szalay Ferenc jelezte, hogy nagy előrelépés a kínai citromsavgyár szolnoki megépítése. Ez a gyár 400 embernek ad majd munkát, és mindazoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik alapanyagként az évi 120 ezer tonna kukoricát megtermelik - mondta.
A turisztikai vonzerővel járó beruházások közül a Reptár nevű projektet emelte ki. Ennek a keretében a Szolnoki Helikopter Bázison lévő repülőmúzeum gépeit költöztetik új helyre, az Indóház útra. A kiállítóhelyet látványos technikai elemekkel, így például interaktív eszközökkel szerelik fel, és ezzel együtt az elhanyagolt terület teljes átépítése is megtörténik - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


