Forma-1
Szerződést hosszabbított a Red Bull csapatfőnöke
Több évvel meghosszabbították a szerződését Christian Hornernek, a Forma-1-es világbajnoki címvédő Red Bull csapatfőnökének.
2013.01.30 18:51MTIAz energiaital-piacot vezető osztrák cég tulajdonában álló istálló egyik szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy a 39 éves brit szakember a továbbiakban is vezeti majd a csapatot, de azt nem közölte, mennyi időre szól az új megállapodás. Horner 2005 óta áll a csapat élén, a Red Bull akkor vásárolta fel a Jaguar istállót, s az angliai bázisú gárda öt év alatt a Forma-1 meghatározó alakulatává vált.
Az elmúlt három szezonban mind konstruktőri, mind az egyéni vb-címet a Red Bull, illetve német pilótája, Sebastian Vettel nyerte, utóbbi a Forma-1 történetének legfiatalabb háromszoros vb-győztesévé vált. A Red Bull a tervek szerint vasárnap, Milton Keynes-i bázisán mutatja be idei versenyautóját, amelyet a spanyolországi Jerezben jövő keddtől sorra kerülő hivatalos teszten már kipróbálhat a két pilóta, Vettel és az ausztrál Mark Webber is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


