Sosem késő
Harminc évvel az építés után avatta fel az EU nevű metróállomást Barroso Szófiában
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke avatta fel pénteken Szófiában az európai alapokból finanszírozott új metróvonalat, rajta az Európai Unió nevű metróállomást, amelyet a megépítés után 30 évvel helyeztek üzembe.
2012.09.01 01:02MTIAz állomást - amely a nevét köszönetképpen kapta, amiért az EU végül 157 millió euróval támogatta a második metróvonal építését - még a kommunizmus idején, 1981-ben építették meg.
Az 1979-ben megkezdett szófiai metróépítést pénzhiány miatt többször is felfüggesztették.
Az első szakaszt csak 1998-ban helyezték üzembe, a teljes első metróvonal, amely a sűrűn lakott északnyugati Lulin és délkeleti Mladoszt negyedeket köti össze, 2009-re épült meg japán támogatással.
A második vonalat pénteken helyezték üzembe, a Systra francia cég fővállalkozásában. A vonal hossza 10,6 kilométer és 11 állomása van.
A munkálatok kapcsán végzett ásatások miatt többször is módosítani kellett a metró nyomvonalát, amelynek Serdica nevű állomása a romok alatt épült fel.
A második metróvonal várhatóan 20 százalékkal javítja a 2,2 millió lakosú, zsúfolt bolgár főváros közlekedését. A metrót naponta 380 ezer utas használja majd a városháza számításai szerint.
A harmadik, 15 kilométer hosszú vonal kiépítését a következő évekre tervezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06