Vezetőváltások a Scaniánál
Új regionális és helyi vezetők a Scaniánál
A Scania két új, Magyarországért felelős vezetőt nevezett ki május 1-től: Peter Hornig (54) lesz a Scania közép-európai régiójának új vezérigazgatója, míg Carl-Fredrik Zachrisson (37) vezeti majd a Scania Hungária Kft-t.
2008.05.23 18:00ma.huA Scania közép-európai régiója három országot foglal magába: a Cseh Köztársaságot, a Szlovák Köztársaságot és Magyarországot.
Az újonnan kinevezett Peter Hornig ennek a területnek lesz a vezérigazgatója. Peter Hornig 1977-ben szerezte diplomáját üzleti tanulmányok szakon. Tizennégy évig dolgozott a Mercedes-Benznél, ahol különböző pozíciókat töltött be. 1995-ben sales menedzserként csatlakozott a Scania Németországhoz, majd értékesítési igazgató lett Németországban és Ausztriában.
Carl-Fredrik Zachrisson a svéd Tengerészeti Akadémia elvégzése után a Stockholmi Egyetemen tanult gazdasági és üzleti ismereteket, majd 1998-ban gyakornokként csatlakozott a Scania értékesítési és marketing csapatához. Két év múlva a német, svájci és osztrák piacot koordinálta, amit három évig Olaszország és Ausztria értékesítési menedzseri pozíciója követett. Ezek után újabb három éven át a nemzetközi flottaeladásokért felelt. 2006-tól a Scania közép-európai régiójában a szerződéses szervizpartnerek és a használt gépjárművek tartoztak a hatáskörébe. Pályafutásának legújabb állomásaként május elsejétől vette át a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját.
Bengt Thorsson, a Scania közép-európai régiójának korábbi vezetője a vállalat központjában, Södertaljében folytatja pályafutását, ahol a Scania északi régióját fogja irányítani. Ennek keretében Skandináviáért, Németországért, Ausztriáért, Svájcért, Lengyelországért, a balti államokért, a Cseh Köztársaságért, a Szlovák Köztársaságért és Magyarországért felel mostantól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


