Eljárás indult ellene
Elsodorta a nyomozót a kazincbarcikai fiatal
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy kazincbarcikai férfi ellen, aki az autójával elsodort egy nyomozót.
2012.03.06 17:48MTIGaskó Bertalan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kifejtette: a kazincbarcikai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai egy bűncselekmény miatt akartak előállítani és kihallgatni egy férfit, ezért hétfőn egy szolgálati gépjárművel elállták a zsákutcában parkoló terepjáró útját és felszólították a jármű vezetőjét, hogy szálljon ki a gépkocsiból.
A rendőr hadnagy - látva, hogy a sofőr nem kíván eleget tenni a felszólításnak - testi kényszert alkalmazva akarta a 22 éves férfit kiszállíttatni a járműből, ő azonban gázt adott és a terepjárójával elsodorta a nyomozót. Az autó ezek után előbb egy furgonnak, majd egy közeli lakótömb falának ütközött - tette hozzá a szóvivő.
Közlése szerint az elsodort nyomozó nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök a helyi férfit egy korábbi bűntett, a személyi szabadság - 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett - megsértésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette. A férfival szemben emellett büntetőeljárást kezdeményeztek hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt is, a Miskolci Nyomozó Ügyészségen.
A szóvivő kitért arra, hogy az idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendőrök sérelmére a jelenlegi esettel együtt hét alkalommal követtek el hivatalos személy elleni erőszakot. A múlt évben összesen 26 esetben akadályoztak vagy támadtak meg a megyében intézkedő rendőröket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


