Fejlesztik az üzemanyagcellás járműveket
Gyorsabban zöldül a Daimler
A Daimler gyorsított ütemben dolgozik az üzemanyagcellás meghajtási technológia fejlesztésén.
2011.09.12 18:47MTIEzt jelentette be Dieter Zetsche vezérigazgató hétfőn, három nappal a frankfurti autószalon megnyitása előtt az F125 kísérleti modell bemutatása alkalmából.
Az igazgató egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy a jövőben az üzemanyagcellák működtetéséhez szükséges hidrogén éppen olyan kulcsfontosságú szerephez jut majd a közlekedésben, mint jelenleg az olaj.
A Daimler első nagyszériás üzemanyagcellás modelljeként a B-osztály kerül majd piacra 2014-ben, egy évvel korábban az eredeti tervnél. A B-osztályt később felsőkategóriás modellek követik majd.
"Bízunk benne, hogy az üzemanyagcellás modelleket középtávon a hibrid autók árszintjére tudjuk vinni" - jelentette ki Dieter Zetsche.
Az üzemanyagcellás járművek előnye az elektromos hajtású járművekkel szemben gyorsabb tankolhatóságában és jóval nagyobb hatótávolságában rejlik, valamint abban, hogy technológiát nemcsak kisméretű járművekben, hanem nehéz tehergépjárművekben is alkalmazni lehet.
Az energiatermelési átállás keretében pedig a hidrogén energiahordozóként lesz alkalmazható a megújuló energiaforrások, például a szél- és napenergia kiaknázásával nyert energia tárolására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


