Elfogták az ámokfutót
Tiszta Harlem: életveszélyes autósüldözés Budapesten
Autósüldözés után fogtak el egy ámokfutót Budapesten szombat délután.
2011.08.20 19:17MTIA zavartan viselkedő férfi egy XI. kerületi zöldségestől fizetés nélkül távozott, majd beült gépkocsijába és elhajtott. A tulajdonos azonnal értesítette a rendőrséget, majd fiával együtt az elkövető nyomába eredtek két autóval. Egyszer az üldözőknek sikerült is megállítaniuk a férfit, úgy, hogy járművükkel előtte és mögötte elállták az utat, ám erre a menekülő nekihajtott az előtte álló járműnek, majd teljes gázadással a mögötte lévőt is az árokba tolta és tovább hajtott - tudatta a BRFK.
Eközben a XI. kerületi kapitányság munkatársai is bekapcsolódtak az üldözésbe, próbálták megállítani az elkövetőt, aki menekülés közben az I. kerületi Dózsa György téren egy turistabusznak ütközött, de ismét csak elhajtott. A XI. kerületben, a Bartók Béla úton az autós az őt megállítani szándékozó rendőrök járműve felé húzta a kormányt, amit a rendőrök időben észleltek, és elkerülték az ütközést.
A 33 éves férfi több jelzőtáblát kidöntött, majd a Hegyalja úton a padkának ütközve elvesztette uralmát a jármű felett és egy fának csapódott. A rendőröknek ekkor sikerült elfogniuk az elkövetőt, akit a mentők kórházba szállítottak.
A történteket hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával vizsgálja az ügyészség. Az elkövetőn kívül más nem sérült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


