Árvíz
Siklós Gabriella: a Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz
Idén 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik az árvíz, mint 2013-ban.
2024.09.17 17:38MTIA Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Siklós Gabriella kiemelte, a vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a 2013-as árvíz után megerősítették a töltéseket, azok a munkálatok "most igazán kifizetődőnek", mert a töltések nagyon jó állapotban vannak. Az OKF az ország más területeiről is vezényelt át vízügyi szakembereket, szombaton több mint ötszázat, hétfőn pedig további háromszázat.
Nagy erőkkel vannak jelen a vízügyes műszaki irányítók és "vészőrök" is, emellett több mint kétszázan irányítják és koordinálják a munkákat, tehát több mint ezer vízügyes most már huszonnégy órában védekezik és dolgozik – mondta a szóvivő.
Siklós Gabriella kiemelte: a Lajta esetében Mosonmagyaróvárnál elképzelhető, hogy meg kell nyitni a szükségtározót. Figyelik az előrejelzéseket, a modelleket, "de most óráról órára még mindig egy picit változik a helyzet" - tette hozzá.
A szükségtározó megnyitására azért lehet szükség, mert az árvízcsúcsot "jó időben, jó pillanatban kell megskalpolni (...) egyébként nem segít a beavatkozás" – fogalmazott.
A szóvivő kitért arra is, hogy a Rába Győrnél magasan fog tetőzni, a Duna többi mellékfolyója közül a Morva az előre jelzettnél magasabb, a Vág pedig egy nagyon kicsivel kevesebb vizet hoz majd.
Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a Duna vízgyűjtő területén kedden elállhat az eső, ugyanakkor kérdéses, hogy a hóolvadás mikor kezdődik.
A szóvivő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a Duna tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják. Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, szombat hajnalban, Bajánál és Mohácsnál pedig a következő héten tetőzhet a folyó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06