Árvíz
Félezer vízügyi szakember érkezik az árvízvédelembe
A vízügyi szakemberek több folyó Kárpát-medencei szakaszán is rekord vízszintet prognosztizálnak és az ár hamarosan Magyarországot is eléri.
2024.09.16 10:47MTITöbb mint félezer átvezényelt szakember érkezik folyamatosan a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnap az MTI-vel.
Mint írták, az önállóan védekező települések támogatására harminc műszaki irányítójuk foglalja el a szolgálati helyét ezekben a pillanatokban. A vízügy folyamatosan egyeztet a társszervezetekkel is a szükséges segítségről.
A közlemény kitért arra, hogy a ciklon miatt továbbra is rendkívül esős az időjárás a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok északkeleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és ez várhatóan így lesz az előttünk álló napokban is. A ciklon mozgása és alakulása azonban nagyon bizonytalan, a legkorszerűbb előrejelző eszközök prognózisait is képes felülírni, ezért kiszámíthatatlan, milyen mértékben érinti a várható csapadék az egyes részvízgyűjtőket.
Az elmúlt 24 órában a legtöbb eső a Bécsi-medencére, valamint a Traun és az Enns vízgyűjtőjére esett, a vártnál jóval jelentősebb mennyiség, ugyanakkor más vidékeken alulmúlta az előrejelzettet. A következő egy napban ugyanezeken a területeken várható további jelentős csapadék, majd előreláthatólag a zóna nyugatabbra, tehát a Felső-Duna és az Inn vízgyűjtője fölé helyeződik át.
Az éppen aktuális meteorológiai előrejelzés alapján a következő hat napban a Dunán Adonyig a III. fok szintje fölötti, lejjebb több helyen az I. és II. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállásokra lehet számítani.
A Lajtán akár a valaha mért legmagasabb értéket (LNV-t) megközelítő, míg a Rábán és a Murán a II. fok szintje körüli tetőzésekre számítanak.
Budapesten az alsó rakpartot a jövő hét kedden érheti el a víz
"A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) folytatja az árvízvédelmi munkák koordinálását. Több mint félezer munkatársunk indult útnak és érkezik folyamatosan az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-dunántúli (ÉDUVIZIG) és Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) területére, hogy segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját" - emelte ki a közlemény.
Rajtuk kívül az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak az önkormányzatok által a helyi védekezéséhez kért műszaki irányító szakemberei is ott vannak már az önállóan védekező településeken. A Duna magyarországi szakaszán ugyanis mintegy ezer kilométer hosszú állami töltésvonal van, ahol a vízügy végzi az árvízi védekezést, emellett több tucat település önállóan védekezik, ott a polgármester munkáját vízügyes műszaki irányító és katasztrófavédelmi szakember is segíti.
A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazodva készülnek, elsősorban a Duna és Lajta mentén. Mosonmagyaróvár védelmében zajlik a Lajta-szükségtározó megnyitásának előkészítése is.
Az OMIT vasárnap reggeli ülésén is részt vettek a társszervek - a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség - képviselői, folyamatos a kapcsolattartás annak érdekében, hogy az esetleg szükséges segítségnyújtásról egyeztessenek a vízügyi szakemberekkel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:51 Kína újabb hadgyakorlatba kezdett Tajvan közelében
- 8:56 Napos időnk lesz október derekán
- 6:51 Magyar Péter: Magyarország demográfiai katasztrófa felé halad
- 20:08 MÁV: október 15-től BKK-jeggyel szállítható kerékpár a HÉV-vonalak teljes hosszán
- 18:07 Halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút Miskolcon
- 16:06 Romániában a gyógyszertárakban maradtak a nukleáris incidens esetére beszerzett jódtabletták
- 14:05 Több új projekt valósul meg fővárosi közösségi költségvetési forrásból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06