Árvíz
Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség a fővárosban
2024.09.14 18:24MTI
Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje Budapesten - közölte a főpolgármesteri hivatal szombaton az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a legfrissebb előrejelzések alapján hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél, ahol a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik.
Mivel ilyen vízállásnál a védekezés sokkal intenzívebbé válik, a főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget - tették hozzá.
A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől - olvasható a közleményben.
A Margit-sziget alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákokkal erősítik meg, melyek töltéséhez - a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján - nagy teljesítményű gépeket használnak. Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől - jelezték.
Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra. A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárják.
A rakpartokon szombat 0 órától már tilos megállni, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság hétfőn elszállítja - hívták fel a figyelmet.
Budapest és a környező települések ivóvízellátásának zavartalansága érdekében a Fővárosi Vízművek megkezdte az üzemeltetésben lévő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzését. Az ivóvíz minőségét a társaság laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi - húzták alá.
A folyó menti területek közösségi közlekedésében a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét közepén valószínűleg szükség lesz korlátozásokra, melyek részleteit a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni - közölte a főpolgármesteri hivatal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:51 Kína újabb hadgyakorlatba kezdett Tajvan közelében
- 8:56 Napos időnk lesz október derekán
- 6:51 Magyar Péter: Magyarország demográfiai katasztrófa felé halad
- 20:08 MÁV: október 15-től BKK-jeggyel szállítható kerékpár a HÉV-vonalak teljes hosszán
- 18:07 Halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút Miskolcon
- 16:06 Romániában a gyógyszertárakban maradtak a nukleáris incidens esetére beszerzett jódtabletták
- 14:05 Több új projekt valósul meg fővárosi közösségi költségvetési forrásból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06