OKF
Folyamatos árvízkészültség Borsodban
Folyamatosan dolgoznak, hogy minden településrészt meg tudjanak védeni. A védekezéshez minden feltétel adott.
2016.02.16 09:08MTIÉszak-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folyamatos a készültség az árvíz miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Hajdu Márton közölte: folyamatosan dolgoznak, hogy minden településrészt meg tudjanak védeni. A védekezéshez minden feltétel adott - tette hozzá.
Elmondta: a meteorológia helyzet nem kedvező, hiszen az előrejelzések szerint esős idő várható a következő napokban. Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve az Északi-középhegység vízfolyásai jelenthetnek problémát.
Hajdu Márton közölte azt is, hogy az Alföldön, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon is gondot okoz a belvíz.
A Balaton vízállása is magas, ezért a déli parton folyamatos az ellenőrzés - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


