Nagy beruházás
A teljes Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét kiépítené a főváros
A Főpolgármesteri Hivatal kezdeményezte a Római-parti védműtervek engedélyezési eljárásának megszüntetését az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál, hogy a beruházást kibővíthesse, és a védmű a teljes Csillaghegyi-öblözetet védje.
2015.01.07 17:24MTIA nol.hu szerdán azt írta, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság júliusban ismertté vált állásfoglalásában egyérteműsítette: a vízparti mobil gát terve nem kaphat vízjogi engedélyt.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes az MTI megkeresésére közleményében cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a védművet nem a part mentén építenék. Azt írta: a Fővárosi Önkormányzat, a III. kerület és az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsa továbbra is a part mentén építené meg a védművet úgy, hogy a Csillaghegyi-öblözet, valamint az Aranyhegyi- és a Barát-patak torkolatát is védje.
Az áttervezés miatt december 23-án kezdeményezték az engedélyezési eljárás megszüntetését.
Utalt arra, hogy a 2013-as dunai árhullám veszélyeztette az Aranyhegyi-patak töltését, és a Barát-patak torkolatánál is beavatkozásra volt szükség. A Csillaghegyi-öblözet területén egy esetleges árvízi elöntés 55 ezer ember biztonságát veszélyezteti. A Fővárosi Önkormányzat a 2013-as árvíz után az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsához fordult objektív szakmai véleményért - tette hozzá.
A Tudományos Tanács tavalyi jelentésében határozottan a mellett foglalt állást, hogy "az öblözetet a Duna felől védő műnek a mértékadó árvízi terhelés kivédésére alkalmas szerkezetben, a szükséges biztonsággal a parton kell megépülnie". A Fővárosi Önkormányzat ennek megfelelően valósítja meg a beruházást, kibővíti a műszaki tartalmát - közölte főpolgármester-helyettes.
Emlékeztetett arra is, hogy tavaly módosult a mértékadó árvízszintekről szóló rendelet, így az eredetileg tervezettekhez képest átlagosan 110 ceniméteres magasítás lenne szükséges a Római-partnál. Bár a hatályba lépett jogszabályt a folyamatban lévő eljárásokban nem kellene alkalmazni, az önkormányzat mégis a beruházás kibővítéséről döntött - olvasható Szeneczey Balázs közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


