19 ezer hektár a víz alatt
Belvíz: tovább romlott a helyzet Békés megyében
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozó Körösök mentén Békés megyében tíz belvízvédelmi szakaszból kilencben van érvényben első-, illetve másodfokú belvízvédelmi készültség. Az elöntött terület nagysága csaknem 19 ezer hektár.
2014.12.10 16:00MTIA vízügyi igazgatóság szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint december első hetében a vízgyűjtő területen annyi csapadék hullott, ami máskor egész hónapban szokott esni.
Az elöntött terület nagysága 18 ezer 950 hektár, ebből vetés 6 ezer 230 hektár, szántó 6 ezer 695 hektár, rét és legelő 3 ezer 830 hektár, egyéb terület 2195 hektár. Az előző hét vége óta több mint kétezer hektárral nőtt a belvíz alatt álló terület nagysága.
Elsőfokú készültség van a Holt-Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön a Hosszúfoki, a Mezőberényi és a Dögös-Kákafoki belvízvédelmi szakaszokon. Továbbra is másodfokú a készültség a Réhelyi, a Szeghalmi, a Gyomai és szerda óta már az Élővíz-csatornai belvízvédelmi szakaszokon.
Az igazgatóság területén november 27-től 9656,7 köbméter belvizet emeltek át a főcsatornákba, öt belvíztározóban összesen 2,61 millió köbméter belvizet tartanak vissza.
A védekezésben 144 ember vesz részt. A vízügyi igazgatóság közleményében megjegyzi: a folyamatos esős időszak hatására kisebb árhullámok kialakulása is várható, ám ezek a jelen állapot szerint nem okoznak árvízvédelmi készültségi szintet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


