Árvíz
Rekord vízállással tetőzhet éjjel a Mura
A Mura intenzív áradása miatt változatlanul harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a folyón, amelynek vízállása 549 centiméter volt 18 órakor.
2014.09.15 19:21MTI
Fotó: Wikipédia
A korábban vártnál magasabban, 555 centiméter körüli rekord vízállással tetőzhet éjszaka a Mura Letenyénél - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfő este az MTI-t.
A Mura intenzív áradása miatt változatlanul harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a folyón, amelynek vízállása 549 centiméter volt 18 órakor. A hidrológus szakemberek becslései szerint a Mura Letenyénél rekord vízállással, 555 centiméter körül tetőzhet éjfél körül.
Ezen a szakaszon 1972-ben mérték az eddigi legnagyobb vízállást, ami 514 centiméter volt. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nagy erőket csoportosított át a térségbe, az igazgatóság 25 munkatársa mellett más vízügyi igazgatóságoktól további 100 érkezett a murai árvízi védekezéshez. A védekezési munkákhoz 100 ezer homokzsákot igényeltek.
Murarátkán, a körtöltés mentén szükségessé vált nyúlgát építése, a töltés megerősítésére 20 ezer homokzsákot használtak fel.
A megyei katasztrófavédelem mellett önkéntesek, rendőrhallgatók is segítenek a helyszínen, ahol összesen 120 ember vesz részt a munkálatokban.
Tótszerdahelyen a Borsfai-patak jobb partján 400 méter hosszúságú nyúlgátat építenek. Folyamatos szivattyúzásra van szükség Murakeresztúron, Molnáriban, Tótszerdahely több részén és Murarátkán is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


