Egymillió euró
Hihetetlen méretű károkat okozott az árvíz Farkaslaka községben
Több mint 300 millió forintnyi - egymillió euró - kárt okozott az árvíz az erdélyi Farkaslaka községben a hét végén.
2014.07.27 18:03MTI
freedigitalphotos.net/Maggie Smith
Az áradást egy szombat délutáni heves esőzés okozta, aminek következtében megáradt a Fehér-Nyikó patak, és elöntötte a község öt települését. Székelyszentléleken, Farkaslakán, Székelypálfalván, Bogárfalván, és Nyikómalomfalván mintegy húsz hektárnyi földterületet öntött el a víz – mondta a Székelyhon.ro portálnak Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere.
Körülbelül 250 háztartásban keletkezett kár, gazdasági épületekbe, házakba és pincékbe egyaránt befolyt a víz. Az erdei, a községi és a megyei utak jelentős részében is kárt tett, helyenként a megáradt hegyi patakok elsodorták a hidakat, illetve a nemrég leterített aszfaltréteget.
Vasárnap már járhatóvá váltak az utak, miután a helyiek más településekről érkezett önkéntesek és a hatóságok segítségével eltakarították az ár levonulása után ott maradt hordalékot. A településen 2005 augusztusában is nagy kárt okozott az áradás, amely akkor emberéleteket is követelt.
A mostani áradás kisebb volt az árvízvédelmi munkálatoknak köszönhetően. Farkaslaka Székelyudvarhelytől 13 kilométerre fekvő település, a Felső-Nyikómente legjelentősebb települése.
A település a magyarországi turisták körében is közkedvelt úti cél, közel van a fazekas kézműveseiről híres Korondhoz. Farkaslaka főleg arról nevezetes, hogy ott született Tamási Áron író.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


