Monszun
India: már több száz halálos áldozatuk van az áradásoknak
A napok óta tartó heves esőzések okozta áradások már mintegy 300 halálos áldozatot követeltek India északi részén, több ezer embernek pedig nyoma veszett - derült ki pénteken a hatóságok tájékoztatásából.
2013.06.21 14:11MTI
A beszámoló szerint még mindig közel 14 ezer embert eltűntként tartanak számon. Pénteken a mentőegységek megpróbálták elérni a külvilágtól elzárt elárasztott településeket, ahol körülbelül 50 ezren vesztegelhetnek. A nap folyamán helikopterekkel dobtak le élelmet a rászorulóknak, illetve kutattak túlélők után.
A monszuneső idén a vártnál két héttel korábban érkezett az ázsiai országba, és felkészületlenül érte a lakosságot.
A himalájai Uttarakhand és Himácsal Prades államban az utóbbi évek hasonló időszakához képest háromszor annyi eső hullott. Az indiai főváros, Újdelhi számos körzetében is súlyos a helyzet, mert a Gangesz és a Dzsammu folyó kilépett medréből.
Kapcsolódó írások:
- Képek: visszaköltözés Északon, kitelepítés Délen, Budapest még veszélyben
- Belgrádban nem fog nagyobb gondot okozni az áradás?
- Heves esők, földcsuszamlások és áradás Svájcban is
- Felhőszakadás okozott újabb áradásokat Ausztriában
- Heves esőzések, áradások - Kínában is
- Árvíz: romlott a helyzet Regensburgnál, utcákat zártak le
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


