Árvíz
Hajózni továbbra is tilos a Dunán
A Duna osztrák szakaszán szerdán részlegesen feloldották a tilalmat, míg a teljes szlovák szakaszon továbbra is érvényes a szlovák hajózási hatóság által a múlt hét elején elrendelt hajózási zárlat.
2013.06.12 17:12MTI
Fotó: MTI
Továbbra is fenntartják a hajózási zárlatot a Duna magyarországi felső és középső szakaszán, mert bár az apadás megindult a folyó felső szakaszán, a gátak állapota miatt feltételezhető, hogy hajóforgalom veszélyeztetné az árvízi védekezést - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerda délután.
Az NKH Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatalának tájékoztatása szerint a nemzetközi hajóforgalom számára a hajózási zárlatot várhatóan fokozatosan fogják feloldani, amint az árvíz elleni védekezés ezt lehetővé teszi.
A Duna osztrák szakaszán szerdán részlegesen feloldották a tilalmat, míg a teljes szlovák szakaszon továbbra is érvényes a szlovák hajózási hatóság által a múlt hét elején elrendelt hajózási zárlat.
A hajózási tilalom nem terjed ki az élet, az egészség, a köz- és vagyonbiztonság megóvása, valamint a károk megelőzése, illetve elhárítása érdekében szükséges tevékenységet végző úszólétesítményekre, valamint a katasztrófavédelmi, a honvédelmi, a vízirendészeti és a folyamfelügyeleti szervek úszólétesítményeire - zárul az NKH közleménye.
Kapcsolódó írások:
- Ködben és nagykabátban kezdődött a 167. hajózási szezon - KÉPEK!
- Többszáz bevándorló hajózott az olasz és máltai partokhoz
- Az űrhajózást is nehezíti a cudar idő
- Akadozik a dunai hajózás
- Áremelkedéssel indul a balatoni hajózási szezon
- Megrázó videó: szeretteik hullámsírjához hajóztak a családtagok
- Tartós esőzés nélkül instabil a dunai hajózás
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


