Akár 5 évet is érhet a mutyi
209 milliót akartak "elszámlázni" a vállalkozók - vesztükre
Nagy értékű adócsalással gyanúsítanak egy vállalkozót és két társát, akik összesen 209 millió forint értékű, teljesítés nélküli számlával próbálták az adójukat csökkenteni.
2010.09.20 12:48MTIEzt közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) hétfőn az MTI-vel.
A VPOP tájékoztatása szerint a gyanúsítottak egymillió forintot ajánlottak fel egy másik vállalkozónak, aki kérésükre saját cége, illetve egy nem létező kft. nevében összesen 209 millió forint értékű számlát állított ki építőipari tevékenységről, valós teljesítés nélkül.
A fiktív számlák felhasználásával 35 millió forintnyi áfa alól mentesültek.
A hatóság három embert hallgatott ki gyanúsítottként, majd lezárta a nyomozást és az ügyet vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.
A három gyanúsítottat a bíróság 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti - áll a közleményben.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


