Einstein is megmondta
Adózásról Pénzügyekről Egyszerűen Helyesen
Albert Einstein egyszer azt mondta: "Legnehezebb dolog a világon: megérteni a személyi jövedelemadó lényegét."
2010.05.28 09:44Apeh.huMi is az adózás? Miért szükséges adóznunk? Milyen jogai és kötelezettségei vannak az adózónak ma Magyarországon?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal legújabb kiadványában ezekre a kérdésekre keresi a választ, és e mellett szeretné a középiskolások ismereteit bővíteni olyan területeken, amelyek mindennapjaik részévé válnak majd az elkövetkezendő időszakban.
Ilyenek például a Diákhitel, Start-kártya, elektronikus ügyintézés, diákmunka.
Az APEH fő feladatának tekinti az adótudatosság növelését, és ezt a továbbiakban is kiemelt prioritásaként kezeli. Ennek érdekében az adóhivatal a jövő adózóit célzó programokat szervezett, hogy elérhesse őket és beszélhessen velük ezekről a fontos kérdésekről.
Az APEH több éve részt vesz Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválján, a Szigeten, második alkalommal szervezett országos vetélkedőt az adózásról a középiskolások számára, és egy külön rovatot indított a fiataloknak a honlapján, ahol a megjelenő kiadványon kívül is sok újdonságot és hasznos információt találnak a gyerekek és fiatalok egyaránt.
Az új kiadványt a www.apeh.hu oldalon a Gyerekeknek, fiataloknak oldalon lehet „lapozgatni”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


