Külföldön intézik a nagyobb vásárlásokat
Vagyonvizsgálatoktól retteg az ország
A vagyonvizsgálattól való félelmében manapság már utazást, bútort, vagyontárgyakat is egyre több magyar vásárol külföldön, a cégek pedig off-shore társaságokon keresztül próbálnak elbújni az adóhivatal elől.
2008.02.28 08:07Magyar NemzetA tavalyi vagyonosodási vizsgálati hullám eredményeként manapság már külföldön intézik az emberek nagyobb beszerzéseiket. Itthon konganak az árverési csarnokok, mert senki nem mer nyíltan licitálni több százezres tételekre, s bajban vannak a kis cégek is, mert a tulajdonosok félnek tőkét injekciózni beléjük.
Virágoznak viszont az off-shore, vagyis olyan külföldön bejegyzett vállalkozások, amelyek mögé nem nézhet be az adóhivatal – közölte az Adózóna internetes szakmagazin szakértője. Marosi Andrea szerint mindenki „papírozik”, és még a családon belüli pénzmozgásokról is többen megállapodásokat írnak. Nagymama az unokával, férj a feleséggel köt szerződést, csakhogy a revizorok szemében is bizonyítani tudja, nem adócsalóként éli mindennapjait. A revizoroknak sem sokkal jobb: teljesítménykényszer alatt dolgoznak és féltik az állásukat.
Mindkét oldal félelmét felerősíti, hogy nincs általános szabály arra, hogyan kell egy vagyonosodási vizsgálatot lebonyolítani. Az elégtelen szabályozás miatt egy átlagember teljesen kiszolgáltatottá válik az íróasztal mögött ülő ellenőrnek. A vizsgálat alanya, ha nincs tisztában jogaival, vagy nem áll mellette olyan szakértő, aki ismeri a szabályokat, könnyedén kerülhet bizonytalan helyzetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


