Csökkenni fog a személyi jövedelemadó
Megegyeztek: bruttó 300 milliárd jut jövőre adócsökkentésre
Bruttó 300 milliárd forint lesz jövőre az adó- és járulékcsökkentésre fordítható összeg, ebben már nagyjából megegyeztek a kormánypártok vezetői. Csökkenni fog a személyi jövedelemadó, igaz, csak kis mértékben.
2008.02.26 07:49VilággazdaságA Világgazdaság információi szerint a vita most az arányokon folyik: a szocialisták a forrás nagyobb részét - a munkahelyteremtés reményében - célzott járulékcsökkentésre, kisebb hányadát pedig a személyi jövedelemadó mérséklésére - a sávhatár 1,7 millióról 1,9 millió forintra történő emelésére - fordítanák, míg a liberálisok a forrás kétharmadát szánnák az szja csökkentésére.
Több vezető koalíciós politikus úgy nyilatkozott a lapnak: majd valahol a kettő között megállapodnak. A témát igyekeznek minél jobban "körbejárni", a részletek kidolgozása májusig is elhúzódhat, és a koalíciós egyeztetések közben zajlik majd a "szakmai" párbeszéd is. Ez utóbbinak része a miniszterelnök keddi felszólalása a Magyar Tudományos Akadémián tartandó Új Magyarország című konferencián.
Itt többek között arról beszél a kormányfő, hogy a szuperbruttósításra vagy a radikális szja-csökkentésre vonatkozó tervek helyett most a kis- és középes vállalkozások direkt támogatása, vagyis a célzott járulékcsökkentés körvonalazódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


