Decembertől használható a vagyonadó-kalkulátor
Kalkulátorcsapdában az adófizetők
Csalódnia kell annak, aki azt tervezte, hogy vasárnap már a vagyonadó-kalkulátorral számolgatja lakása értékét.
2009.11.10 08:04Magyar NemzetEmlékezhetünk, a kormány október eleji bejelentése arról szólt: november 15-én, vagyis e hét vasárnap indul az ingatlanok értékét megmutató internetes számológép. Ehhez képest a pénzügyi tárca azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy a tesztüzem valóban a megjelölt napon veszi kezdetét, ám a kalkulátor csak „december közepétől áll az érdeklődők rendelkezésére”. Az elektronikus számológép kipróbálása nem tűnik veszélytelennek.
A rendszer lényege, hogy a polgárok beütik majd a kalkulátorba ingatlanjuk számos paraméterét, s azok alapján az APEH megmondja, mennyit ér a lakás. Az adóhivatal azonban rögzíti, valamint hat évig megőrzi és kezeli, vagyis felhasználja az információkat – a pénzügyminiszter állítása szerint csak jogszerű célokra. Oszkó Péter azt is közölte, hogy a kalkulátor használata önkéntes.
Ám mivel a vagyonadó-törvény hiányos, kizárólag a számológéppel határozhatjuk meg lakásunk értékét, az adó alapját. Így a kalkulátor igénybevétele a jogkövető polgároknak végső soron mégiscsak kötelező – olvasható a keddi Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


