Több szakmai szervezet is támadja
2010: Jön az SZJA szuper-bruttósítása!
Jövőre a 100 ezer forintos havi munkabérrel rendelkező dolgozónak, 127 ezer forint után kell személyi jövedelemadót fizetnie - áll a BDO Forte elemzésében.
2009.10.21 10:41VilággazdaságAz Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében, 2010-től bevezetésre kerül a személyi jövedelemadózásban a szuperbruttósítás, amelynek lényege, hogy január 1-jétől az adóalap részévé válik a munkáltató által fizetett, foglalkoztatót terhelő járulék, illetve biztosítás hiányában az egészségügyi hozzájárulás összege is. Ez a sok vitát kiváltó, az elmúlt hónapokban több szakmai szervezet által is támadott új technika a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 ezer forintos havi munkabérrel rendelkező dolgozónak, 127 ezer forint után kell személyi jövedelemadót fizetnie.
A szuperbruttósítás életbe lépésével – és így az adóalap emelkedésével – párhuzamosan azonban csökken az adómérték, s e két ellentétes hatás az adózók egy jelentős körénél – az adójóváírást is figyelembe véve – összességében a nettó jövedelem növekedését vonja maga után 2010-től” - hívja fel a figyelmet Szolnoki Béla, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég adótanácsadó partnere.
Bruttósításról igazán akkor beszélhetnénk, ha a dolgozó bére megemelkedne a jelenleg a foglalkoztató által fizetett társadalombiztosítási járulékkal, és a jövőben a dolgozó fizetné meg saját jogcímen a teljes járulékot. Emlékezetes, hogy hasonló technika működött évtizedekkel korábban a személyi jövedelemadó bevezetésekor, akkor a személyi jövedelemadóval megnőtt a magánszemély jövedelme” – mutat rá a BDO Forte adótanácsadó partnere, hozzátéve: „Ez azonban sok egyéb, akár hosszabb távon meghatározó, alapvető rendszerbeli következménnyel járna, amit nyilvánvalóan nem mert felvállalni a jövő évi törvénymódosítás.”
„A 2010-től hatályos személyi jövedelemadó-változások – az alsó adókulcs sávhatárának kitolása, az adókulcsok csökkentése és az adójóváírás kereteinek bővítése – összességében azt eredményezik, hogy az adófizetők 99%-ának nettó keresete növekedni fog januártól” – emeli ki Szolnoki Béla.
„Havi 1.434.450 forint jelenlegi bruttó keresetig jobban jár az adózó, például egy havi félmillió forintos bruttó jövedelemmel rendelkező munkavállaló 13.800 forinttal kap többet jövőre, mint idén” – teszi hozzá Szolnoki Béla, a BDO Forte adótanácsadó partnere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06