Döntött az AB
Jó hír! Méltányosságot kérhetnek az egyéni vállakozók is!
Közel egymillió járulékfizetőt érint az Alkotmánybíróság közelmúltban hozott döntése, amely alapján az adó mellett immár a járuléktartozás mérséklésére, elengedésére is méltányossági kérelemmel lehet fordulni az adóhatósághoz.
2009.07.28 07:03NépszabadságKorábban szakértők úgy értelmezték a határozatot, hogy az csak a magánszemélyekre terjed ki. Az APEH sajtóosztályának lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint viszont az egyéni vállalkozókra is vonatkozik az Alkotmánybíróság döntése: összesen több mint 992 ezer járulékfizető élhet eztán a lehetőséggel.
Természetesen ez csak elvi lehetőség - állítja az adóhatóság - hiszen döntő többségüknek nincs járulékfizetési problémája. - Ez legfeljebb a magánszemélyekre igaz - közölte Zara László adószakértő a Népszabadsággal.
Az egyéni vállalkozók körében szerinte sokaknak van járuléktartozása. Az más kérdés, hogy kérnek-e erre könnyítést: az ezzel járó vizsgálatok ugyanis túl nagy rálátást engednek az adóhatóság munkatársainak a vállalkozó vagyoni helyzetére, márpedig ez nem feltétlenül áll érdekében a kérelmet benyújtónak.
Zara László szerint az eljárás során számot kell adni a személyes vagyonba tartozó ingatlanokról, értékpapírokról is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


