Lakásdrágulást generál az áfaemelés
Elhibázott a kormány stratégiája - nagyobb csapás az áfaemelés, mint a vagyonadó
Az áfaemelés és a támogatások megvonása miatt 10-15 százalékos áremelkedésre számítanak az újlakás-piacon a Napi Gazdaság által megkérdezett fejlesztők, akik szerint ezek a kormányzati intézkedések jóval nagyobb csapást jelentenek, mint a vagyonadó tervezett bevezetése - olvasható a lap keddi számában.
2009.06.02 09:05Napi GazdaságVarjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnöke szerint az áfaemelés és a támogatások megvonása összességében 15 százalékkal is megemelheti az új lakások négyzetméterárát, ami a vagyonadóban érintetteknél szélesebb körben lehetetleníti el, illetve nehezíti meg a vásárlást. Hozzátette: nem tisztázott, hogy a kamattámogatás megvonása csak a vásárlási hiteleket érinti, vagy a projektfinanszírozást is, mert ha ez utóbbit is, az leállítja a vállalkozói lakásépítést.
Hunyady Attila, az AL Holding igazgatóságának tagja szerint is a 25 százalékos áfa jelenti a legnagyobb csapást az ingatlanpiacra, mert ez nagyjából elviszi a fejlesztői profitot. Hunyady szerint az elhibázott és rövid távú gondolkodás miatt a készlet felszívása után hiányra lehet számítani az újlakás-piacon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


