2012-től évente hat hónappal emelkedik a korhatár
Elfogadták a 13. havi nyugdíj megszűnését és a korhatár-emelést
Július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, ennek második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják. Többek között ezt tartalmazzák azok a nyugdíjtörvény-javaslathoz benyújtott, a Bajnai-kormány által készített módosító indítványok, amelyeket hétfőn fogadott el a parlament. Zárószavazás a törvényről a jövő hétfőn lesz.
2009.05.04 18:55MTIA módosító csomag szerint a 13. havi nyugdíj helyett nyugdíjprémiumot vezetnek be, amelynek az összege csak akkor éri el a mai 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeget - 80 ezer forintot - ha a gazdasági növekedés eléri a 7,5 százalékot. Nyugdíjprémiumot akkor fizetne a kormány leghamarabb, ha a bruttó hazai termék növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, ekkor az összege maximum 20 ezer forint lehet.
Változnak a nyugdíjindexálás, vagyis az évenkénti nyugdíjemelés szabályai is: amennyiben a GDP-növekedés 3 százalék alatt marad, a fogyasztói áremelkedés mértékében nőnek a nyugdíjak. Ha 3 és 4 százalék között van a GDP-növekedés, a nyugdíjemelésben 80-20 százalék lesz az infláció és a nettó átlagkereset-növekedés aránya, 4 és 5 százalék között pedig ez az arány 60-40 százalék lesz.
Ha a GDP-növekedés eléri az 5 százalékot, akkor érheti el ismét az 50-50 százalékot a nettó átlagkereset-infláció aránya, ami annyit jelent, hogy a Gyurcsány-kormány által tervezetthez képest 1 százalékkal megemelték a gazdasági növekedési ütemet. A módosító csomag szerint 2012-től évente hat hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár, ami először az 1952-ben születetteket érinti.
Ugyanakkor azok az 1950-ben született férfiak és 1952-ben, vagy 1953-ban született nők, akik betöltötték a 60., illetve 59. életévüket, és 40 éves szolgálati idővel rendelkeznek, előrehozott nyugdíjat kaphatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


