Bűncselekmény
Kamu otthonfelújítókra csapott le a NAV - videó
Az otthonfelújítási támogatással követett el csalást egy bűnszervezet.
2023.06.27 08:21MTIAz otthonfelújítási támogatással követett el csalást egy bűnszervezet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények miatt nyomoz a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.
A bűnszervezet tagjai az ismeretségi körükben szerveztek be olyan családokat, amelyek otthonfelújítási támogatás igénybevételére voltak jogosultak. Rávették őket arra, hogy adják be a támogatás iránti igényüket anélkül, hogy az otthonukban a felújítást elvégeznék.
Az elszámolás idején fiktív számlákkal igazolták a felújítást az államnak. Ezeket a számlákat az elkövetők érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok állították ki az érintetteknek, majd az elnyert támogatási pénzeket az igényjogosultak és ötletgazdáik szétosztották egymás között.
A bizonyítékok begyűjtése, valamint az államnak okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében a NAV pénzügyi nyomozói és járőrei a helyi rendőrkapitányság közreműködésével több mint 100 millió forint vagyont biztosítottak készpénzben, ingóság és ingatlan formájában, valamint tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.
A vizsgálat még tart, eddig hat embert hallgattak ki gyanúsítottként - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06