Bűnügy
Több mint 70 ezer doboz cigarettát foglalt le a NAV
A csempészáru értéke eléri a 105 millió forintot.
2019.07.30 08:25MTI
Forrás: NAV Facebook
Több mint 70 ezer doboz cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Komárom-Esztergom megyében két bérelt kisteherautóból. A csempészáru értéke eléri a 105 millió forintot - tájékoztatta a NAV kedden az MTI-t.
Azt írták: az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei a Duna-parton ellenőriztek egy lengyel rendszámú bérelt kisteherautót, amelynek rakteréből mintegy 37 ezer doboz zárjegy nélküli cigaretta került elő.
A rendőrség átadta az ügyet a NAV nyomozóinak, akik a csempészett cigarettát lefoglalták. A gépkocsit használó ukrán nő ellen orgazdaság miatt indult eljárás, az Esztergomi Járásbíróság elrendelte letartóztatását, tettéért akár 8 év szabadságvesztést is kaphat.
Ezzel egy időben a NAV pénzügyőrei is ellenőriztek egy az esztergomi városi fürdő parkolójában őrizetlenül hagyott, ugyancsak lengyel rendszámú, bérelt kisteherautót, amelyben a nyomozók újabb 35 ezer doboz adózatlan cigarettát találtak. Ennek a gépkocsinak a sofőrje nem került elő, így a NAV és a rendőrség bűnügyi technikusai ujjnyomokat kerestek, szagmintát és DNS-mintákat rögzítettek. A nyomozás folytatódik - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


