Bűncselekmény
Illegális dohánygyárat számolt fel Szabolcsban a NAV
25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak.
2019.05.10 10:05ma.huIpari mennyiségben gyártott, 25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak az egyik szabolcsi településen illegálisan működő dohányüzemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - közölte a hatóság észak-magyarországi igazgatóságának sajtóreferense pénteken.
Kovács Dorina elmondta, a NAV tizenkét helyszínen tartott házkutatásokat, az egyik címen házi készítésű vágógéppel, mérlegekkel és csomagolóeszközökkel felszerelt dohányüzemet, egy másik helyszínen pedig a vágott dohány cigarettahüvelyekbe töltésére szolgáló gépet foglaltak le.
A razzia során összesen 32 ezer szál házilag töltött cigaretta, ötszáz kilogramm vágott dohány, valamint másfél tonna vágásra előkészített szárított leveles dohány került elő. Emellett a nyomozók rábukkantak hatvan liter azonosítatlan eredetű pálinkára és ezerkétszáz doboz zárjegy nélküli külföldi cigarettára is - ismertette a sajtóreferens.
A tetten ért elkövetők a külföldről vásárolt szárított dohánylevelet házi technikákkal, de ipari mennyiségben aprították és csomagolták, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében árusították.
A 25 millió forint értékű dohányterméket és az előállításhoz használt eszközöket lefoglalták, a gyanúsítottaknál talált ötmillió forint készpénzt az okozott adóhiány megtérülésére vagyonbiztosítás alá vették. A nyomozók hét embert jövedéki termékre elkövetett költségvetési csalás és orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki - közölte Kovács Dorina.
A sajtóreferens hozzátette, az elkövetőket a bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06