Adóügyek
Milliárdos költségvetési csalást leplezett le a NAV
Családi vállalkozásként működött a bűnszervezet.
2019.04.19 19:58MTITöbb száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.
A hivatal közleményében azt írta, a családi vállalkozásként működő bűnszervezet több száz gazdasági társaságot hozott létre, amelyek a munkaerőpiac szinte bármely területére biztosítottak dolgozókat, és mintegy hétezer embert alkalmazott. A munkavállalókat bejelentették, az utánuk fizetendő járulékokat bevallották, de nem fizették meg.
Ezt úgy kivitelezték, hogy az áfabevallásaikban valótlanul visszaigényelhető adót vallottak, amelyet a bevallott, munkáltatással összefüggő járulékokra kértek átvezetni - tették hozzá.
A NAV több hónapos előkészítő munka után csapott le. A nyolcvannégy helyszínt érintő kétnapos kutatássorozatban több mint kétszázan vettek részt. A bűnszervezet irányítóihoz - a valószínűsíthető agresszív ellenállás miatt - a MERKUR bevetési egység kommandósai érkeztek.
A nyomozók a vagyoni kár biztosítására több mint egymilliárd forint értékben készpénzt és ingóságokat foglaltak le, valamint üzletrészeket, bankszámlákat zároltak. Az eljárásban lefoglalt nagy mennyiségű iratot teherautóval szállították el - írták.
A közlemény szerint negyvenkilenc gyanúsítottak hallgattak ki. A bűnszervezet tagjai jelenleg letartóztatásban vannak, tettükért akár húsz év börtönbüntetésre is számíthatnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


