Adóügyek
A NAV 85 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben
Az Universum Hús Kft. mintegy 2,161 milliárd forinttal tartozik, amelyből 693 millió forint az adóhiány, 1,468 milliárd forint a bírság.
2019.04.17 06:59MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 85 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, közülük 52 társaság, 33 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján közzétett, 2019. március 29-ei állapotot tükröző adatokból.
A NAV negyedévente teszi közzé honlapján azoknak a listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.
A listán szereplő legnagyobb adós a budapesti székhelyű Universum Hús Kft. mintegy 2,161 milliárd forint tartozással, amelyből 693 millió forint adóhiány, 1,468 milliárd forint bírság.
A második legnagyobb adós címet - szintén a jogkövetkezményeket is beleértve - a budapesti székhelyű "Bittó" Kft. érdemelte ki, amelytől 2,035 milliárd forintot követel az adóhatóság, ebből 695 millió forint adóhiány, 1,340 milliárd forint bírság.
A harmadik legnagyobb adós 1,732 milliárd forinttal az ugyancsak budapesti székhelyű Bus Investment Kft., esetében 1,095 milliárd forint adóhiányhoz 637 millió forint jogkövetkezmény társul.
Három további adózónak van még egymilliárd forint feletti tartozása, a biatorbágyi Jor-Line Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (1,133 milliárd forint), a győri Sunnyoil Kereskedelmi Kft.-nek (1,082 milliárd forint) valamint a budapesti Barole-Commerce Ltd Magyarországi Fióktelepének (1,022 milliárd forint).
A felsoroltakkal együtt 16 adózónak van a jogkövetkezményekkel együtt 500 millió forint feletti tartozása, közülük egy magánszemély, a többi cég.
Az adóhatóság közzétette honlapján a NAV-nak tartósan tartozók listáit is.
Március végén 2820 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott az adóhatóságnak egyenként több mint 10 millió forinttal, illetve 1463 társaság és szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan.
A NAV negyedévente teszi közzé a tartós adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adószámot ismertetik, a fennálló tartozás összegét nem tartalmazzák.
A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,2 milliárd forinttal, a szervezetek pedig a 100 milliós küszöbbel számítva 146,3 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes minimális tartozásuk 174,5 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozás azonban ennél nagyobb, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós - egyes esetekben milliárdos - követelése van az adóhatóságnak.
A 10 millió feletti tartozással rendelkezők közül 2071 magánszemély, 726 egyéni vállalkozó, 23 adós pedig lakcím nélküli.
A tartósan nagy összeggel tartozó nem magánszemély adózók közül 335 működik, illetve csődeljárás alatt áll, 385 kényszertörlés alatt, 720 felszámolás alatt, 23 pedig végelszámolás alatt van.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06