NAV
Nagyszabású razziába kezd a NAV Budapesten
Az akcióban összesen több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt.
2018.06.09 09:48MTINagyszabású akcióba kezd hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban, és fokozott hatósági jelenléttel számolhatnak a Budapesten működő kereskedők, vendéglősök, más vállalkozások - írta szombati számában a Magyar Idők.
A lapnak Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a helyi kapacitásokat erre az időre megerősítik, az ellenőrzésekhez az ország több pontjáról érkeznek a fővárosba szakemberek. Az akcióban összesen több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt.
Beszélt arról is, hogy főként azoknál a vállalkozásoknál lesznek ellenőrzések, amelyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők.
Az információkat felhasználva vendéglátóegységeket, ajándékboltokat keresnek fel a revizorok és a fináncok, de piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál is megjelennek majd a NAV emberei, ahogyan a személyszállítással foglalkozók sem maradnak ki.
Kiemelte, hogy az ellenőrökre elsősorban az V., VI., VII. és IX. kerületben lehet számítani. Hozzátette: az akcióban a NAV azt vizsgálja meg, hogy az érintett gazdasági szereplők megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és bejelentették-e alkalmazottaikat. Ezek mellett a készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök, miközben a pénzügyőrök a jövedéki termékek, vagyis az italok és a cigaretta forgalmazásának vizsgálatára kerítenek sort.
A szóvivő jelezte azt is, hogy a jelentősebb ellenőrzésekről az adóhivatal rendszeresen számot ad az adótraffipax elnevezésű tájékoztatási felületén, a honlapon. Itt minden érdeklődő megtalálhatja, hogy az adott héten a hatóság hol és mit vizsgál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


