Országgyűlés
Szigorították a plakátelhelyezés szabályait
Nesze neked, reklámpiac.
2016.12.13 16:25MTIAz Országgyűlés kedden kivételes eljárással törvényben határozta meg a közterületi reklámhordozók elhelyezésének alapvető követelményeit, továbbá felhatalmazta a kormányt a részletszabályok kidolgozására és betartatására.
A képviselők 122 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadták el a településkép védelméről szóló törvény módosítását a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére.
Lázár János indoklásában úgy fogalmazott, a változtatásra azért volt szükség, mert a köztéri reklámhordozók szabályozásában eddig csak a "puszta gazdasági érdekek, a reklámpiac igényei voltak a meghatározóak", ezért a plakátok száma folyamatosan emelkedett.
Az elfogadott javaslat kimondja, hogy nem helyezhető el reklám a fokozott védelem alatt álló helyszíneken (például a világörökségi, műemlékvédelmi és természetvédelmi területeken), a magánterületeken pedig legfeljebb egy reklámhordozó állhat, az erről szóló szerződés pedig maximum öt évre szólhat.
A törvénymódosítás értelmében az ezen túlmenő műszaki, illetve formai jellegű általános követelményeket a kormány rendeletben állapíthatja meg. Rögzítették ugyanakkor, hogy a közlekedésbiztonsági céllal kihelyezett plakátokat nem érinti a változtatás.
Újdonságot jelent, hogy az önkormányzatok helyett egy később a kormány által kijelölt hatóság szabhat majd ki bírságot a jogellenesen kihelyezett reklámhordozók miatt. A törvényi és rendeleti szabályok megszegése miatt kiszabott bírság 150 ezer forinttól 3 millió forintig terjed.
A parlament rögzítette, az új szabályoknak nem megfelelő reklámhordozók 2020 végéig maradhatnak jelenlegi helyükön. Az állami és önkormányzati szektorba tartozó szervezetek csak az új szabályoknak megfelelő reklámhordozót vehetnek igénybe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


