Országgyűlés
Utoljára pótolható a külföldre menekített jövedelmek utáni adózás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak jövő ősztől már rendelkezésére állnak a nagy értékű külföldi bankszámlák adatai is.
2016.12.13 16:09MTIAz Országgyűlés kedden kivételes eljárásban jövő nyárig utolsó esélyt biztosított a pótlólagos adófizetésre a jövedelmüket külföldre menekítőknek, továbbá lehetővé tette, hogy politikai vezetők sportszövetségek irányításában is részt vegyenek.
A képviselők 122 igen szavazattal, 36 nem ellenében és 24 tartózkodás mellett fogadták el a közteherviselést és az állami szervek feladatellátását érintő törvények módosításait a nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére.
A kormány a javaslat indoklásában emlékeztetett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) jövő ősztől már rendelkezésére állnak a nagy értékű külföldi bankszámlák adatai is, így könnyen kiszűrhetők azok, akik a Magyarországon keletkezett jövedelmük után nem fizették meg a közterheket.
A NAV esetükben az eltitkolt adó mellett adóbírságot és a jegybanki alapkamat kétszeresére rúgó késedelmi pótlékot szabhat ki, amennyiben az érintettek 2017. június 30-ig nem fizetik be önkéntesen az ekkor választható 10 százalékos közterhet.
A parlament emellett az ide vonatkozó törvények módosításával kimondta, nincs akadálya annak, hogy a politikai vezetők sportszövetségek vagy sportegyesületek tisztségviselői legyenek. Az erről szóló javaslat indoklása szerint a közvetlen együttműködés indokolatlan korlátját jelenti, hogy jelenleg sem a politikai vezetők nem tölthetnek be sportvezetői tisztséget, sem sportvezetők nem válhatnak politikai vezetővé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06