Vám
Változnak az ekáer szabályai
Változnak az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai hétfőtől: amennyiben a szállítóeszköz és a rakomány súlya meghaladja a 3,5 tonnát, ekáer-számot kell kérni, valamint a hatósági zárak eltávolítása esetén bírságot szabhat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2016.07.30 12:28MTISuller György Attila, a szervezet szóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kiemelte: az adóhatóság célja a súlyhatár alatti gépkocsik túlrakodásának megakadályozása. Eddig ugyanis a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek voltak ekáer-kötelezettek, azonban az áruszállítók átálltak arra a gyakorlatra, hogy a gépkocsikat túlrakodták.
A NAV együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, így az adóhatóság megkapja az NKH által üzemeltetett fix és mobilmérlegek adatait, amelyek - kiegészítve az útdíjkamerák képeivel - könnyen azonosíthatóvá teszik a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket.
A szabályok módosítása miatt változik az adózás rendjéről szóló törvény is: hétfőtől, ha az állami adó- és vámhatóság által alkalmazott zárakat jogtalanul eltávolítják, mulasztási bírság szabható ki, amelynek befizetéséig a fuvarozásra használt jármű visszatartható.
Az ekáer-be eddig több mint 56 ezer ügyfél regisztrált, és csaknem 17,4 millió bejelentést rögzítettek - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


