Több százmilliós kárt okoztak
Fémipari termékekkel kereskedő adócsalókat fogott el a NAV
Több mint háromszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek egy acélipari termékekkel kereskedő ózdi bűnözői csoport.
2016.03.04 10:38MTIA gyanú szerint a három férfiból és négy nőből álló csoport 2012 és 2014 között Szlovákiából acélipari termékeket vásárolt, amelyeket papíron magyar cégekből álló számlaláncolaton keresztül belföldi és szlovák piacokon értékesített. Valójában azonban az acéláru Szlovákiából egyenesen az ózdi céghez érkezett, a fiktív számlás vásárlás után pedig visszaigényelték az áfát. Az eddigi számítások szerint a költségvetésnek okozott kár meghaladja a 300 millió forintot - áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
Az adóhatóság dolgozói a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyében harminc helyszínre szálltak ki, a számítógépekről adatokat mentettek le. A pénzügyi nyomozók zároltak 22 millió forint bankszámlán lévő pénzt, a cég 240 millió forintos ingatlanját, lefoglaltak egy 15 millió forintos luxusautót, valamint a társaság acélipari tevékenységéhez szükséges gépeit is, 110 millió forint értékben.
A hét embert bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki, őrizetbe vételük után kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


