NAV
Trükközött az szja-bevallással: három év börtön
Személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza jogosulatlanul mások nevében, adataikat felhasználva.
2015.12.15 10:26MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Három év börtönre ítélt egy férfit a személyi jövedelemadó (szja) bevallásával összefüggő költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A Fejér megyei férfi személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza jogosulatlanul mások nevében, adataikat felhasználva. Saját maga állította ki a hamis adóbevallásokat, és ehhez csalárd módon szerezte meg mások személyes adatait internetes álláshirdetések révén.
A jogerős ítélet szerint ezzel a módszerrel a férfi 216 hamis adóbevallást nyújtott be, és összesen 20 millió forintot igényelt vissza. Ennek csak töredékét kapta meg az általa nyitott bankszámlára, mivel a NAV-nak időben feltűnt a csalás.
"Érdemes továbbra is jól megfontolni, kinek adja meg az ember személyes adatait! Az ilyen esetekben ugyanis előfordulhat, hogy nemcsak a költségvetést lopják meg - mint ahogy az adóbevallásos csaló is tette -, hanem az is kárt szenved, aki nem bánt körültekintően a saját adataival" - áll a NAV közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


