Maguktól besétálnak a hatósághoz
Jobban járnak, ha megtanulnak jól vezetni a cigicsempészek
Két csempészett cigarettát szállító autó karambolozott Szatmárban.
2015.11.22 17:29MTIKét csempészett cigarettát szállító személygépkocsi karambolozott Győrteleknél és Penyigén, az autókban 17 millió forint értékű dohányáru volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy az egyik kocsit szombaton Tunyogmatolcs és Győrtelek között akarták igazoltatni a kölcsei határrendészeti kirendeltség járőrei, de annak sofőrje figyelmen kívül hagyta a megkülönböztető fény- és hangjelzést, s nagy sebességgel továbbhajtott.
Egy útkanyarban a menekülő jármű lesodródott az úttestről, szalagkorlátnak ütközött és egy vízelvezető árokba borult.
A rendőrök a könnyű sérülést szenvedett 34 éves jármi sofőrt a helyszínen elfogták, majd az autót átvizsgálva, több mint 10 ezer doboz, közel 11 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát találtak.
Ugyancsak szombaton karambolozott egy másik csempészautó sofőrje Penyigén, az ő kocsijában csaknem ötezer doboz, 6 millió forint értékű zárjegy nélküli cigaretta volt. A 42 éves nyíregyházi lakos a balesetben nem sérült meg.
A rendőrség a két gépkocsivezetőt, a lefoglalt több mint 15 ezer doboz csempészett cigarettával együtt átadta az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amely költségvetési csalás miatt indított eljárást ellenük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


