NAV
Október 31-ig küldik ki a folyószámla-értesítőket
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 31-ig küldi ki a magánszemély adózóknak a folyószámla értesítőket, illetve a késedelmi pótlékról szóló leveleket.
2015.10.28 12:27MTIFolyószámla értesítőt az kap, akinek a személyi jövedelemadóban túlfizetése vagy tartozása van. A túlfizetést az adózó visszakérheti, vagy átvezetheti másik adónemre, a tartozást pedig mielőbb érdemes befizetni, mert amíg ez nem történik meg, késedelmi pótlékot számol fel a NAV - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán. Hozzáfűzte: pótlékértesítőt az kap, aki 2014-ben nem fizetett határidőre.
Kis Péter András arra is felhívta a figyelmet, hogy azon nyáron végzett diákoknak - akár egyetemisták, akár érettségizettek - , akik még nem tudtak elhelyezkedni, és nem is tanultak tovább, így október 31-én lejár a diákigazolványuk, be kell jelentkezniük a NAV-nál, hogy jogosulttá váljanak egészségügyi ellátásra. Hozzátette, hogy október 31. után még 45 napig, vagyis december 16-ig jogosultak az ellátásra, utána kell figyelniük, és bejelentkezniük.
Annak, aki nem biztosított, és egyéb jogon sem jogosult ellátásra, 2007 óta kötelezően meg kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot; ennek havi összege 6930 forint, de napi szinten is fizethető, a napi összeg 231 forint - ismertette a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


