65 milliós adókülönbözet uzsorából
Két embernél is vizsgálódott az APEH a Dél-Alföldön
65 millió forintnyi adókülönbözetet "gyűjtött össze" két uzsorás, és még az eladósodott, a törlesztésre képtelen emberek ingatlanaira is tulajdonjogot jegyeztettek be - ezt állapított meg az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága két magánszemélynél, akikkel szemben "uzsora" tevékenység alapos gyanúja miatt folytatott adóellenőrzést.
2008.10.18 13:47APEHAz ügyekben az adóhatósági bírság, és késedelmi pótlék mellett az érintettek rendőrségi eljárásra is számíthatnak, mert az APEH régiós igazgatósága feljelentést tesz. A két eset egymástól független. Az egyik ellenőrzés közérdekű bejelentésre indult, a másik esetben egy társigazgatóság kért kapcsolódó vizsgálatot a Dél-alföldi Regionális Igazgatóságtól.
Ez utóbbi esetben ugyanis több – az adóhivatal által vizsgált – adózó azt nyilatkozta, hogy az érintett személy részükre nagy összegű kölcsönt nyújtott. Az adóellenőröknek mindkét ellenőrzés során feltűnt, hogy az érintettek bankszámlájára több magánszemély fizet be rendszeresen különböző összeget. Ezek a magánszemélyek megerősítették, hogy kölcsönt kaptak az adóhatóság vizsgálata alatt álló emberektől, és a befizetett összegek a kölcsönök törlesztő részletei.
A vizsgálatok során kiderült, hogy mindkét személy több ingatlanon is tulajdonjogot szerzett, és az ingatlanok értéke többszöröse a kölcsönnek. Az egyik érintett elismerte a kölcsönnyújtást, a másik nem nyilatkozott a befizetések jogcíméről. Ez utóbbi esetben kiderült, hogy az „uzsorás” a kölcsön nyújtásakor aláíratott az ingatlan vételi jogáról egy szerződést, valamint egy nyilatkozatot arról, hogy az adós az ingatlan vételárát átvette.
A vételi jogot a földhivatalnál bejegyeztette, majd a kölcsön törlesztésének elmaradásakor a nyilatkozat birtokában élt a vételi joggal. Az eset érdekes momentuma, hogy a vizsgálat során több adózó jelezte: az APEH-ellenőrzés hatására az érintett személy kezdeményezte az ingatlanok eredeti tulajdonjogának visszaállítását, valamint lehetőséget adott a kölcsönök további törlesztésére és a törlesztő részletek mérséklésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


