Az Európai Bíróság a NAV-nak adott igazat
Megkapta az ötmilliós bírságot, mert EU-s volt a gázolaja
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) adott igazat csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság abban az ügyben, amely a dízelolaj lobbanáspontjának meghatározásáról szól.
2015.10.15 14:32MTIAz adóhatóság egy magánszemélynél tartott ellenőrzés során több ezer liter olyan gázolajat talált, amelynek a lobbanáspontja nem felelt meg a magyar előírásoknak. Ezért a NAV több mint ötmillió forintos bírságot szabott ki.
Később kiderült, hogy a szóban forgó dízelolaj az uniós üzemanyag-irányelvnek megfelelt, de a NAV egy magyar előírás betartását is megkövetelte. Ez arról rendelkezett, hogy a dízelolajnak egy másik, nemzetközi szabványnak is meg kell felelnie, ez azonban akkor még nem volt lefordítva magyar nyelvre.
A férfi bíróságra vitte az ügyet, a magyar igazságszolgáltatás pedig arra kért választ az uniós bíróságtól, hogy előírhatnak-e a magyar hatóságok az uniós irányelvnél szigorúbb követelményeket, valamint elvárhatják-e egy akkor még magyar nyelven nem elérhető szabvány alkalmazását.
A bíróság válasza mindkét kérdésre igen. A luxembourgi uniós bírák ugyanis világossá teszik, hogy az uniós irányelv célja az egészség és a környezet védelme, nem pedig a biztonságos használat és a fogyasztóvédelem területén való jogharmonizáció. A lobbanáspontra vonatkozó követelmény pedig a bírák szerint ez utóbbi kategóriába tartozik, nem egészség- vagy környezetvédelmi előírás.
"Az irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy biztonsági szempontokon alapuló olyan kiegészítő üzemanyag-előírásokat állapítsanak meg, mint például a dízelüzemanyagok lobbanáspontjára vonatkozó határérték" - szögezi le az ítélet.
A bíróság emellett azt is kimondta, hogy az uniós jog nem írja elő konkrétan, hogy a tagállamoknak kötelező lenne a saját hivatalos nyelvükön közzétenniük azokat a nemzetközi szabványokat, amelyek teljesítését megkövetelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


